Nagyon résen kell lenni
Az utóbbi időben rendkívüli módon megszaporodtak a megfelelő tudás nélküli, igazából alvástréninget alkalmazó “kötődő” alvástanácsadók. Az elmúlt években több anyuka is jelezte nekem a konzultációk alatt: csak azután jött rá, hogy alvástréningezni akarják a gyerekét, miután kifizette a pénzt. Éppen ezért összeszedtem pár mondatot amit biztosan csak alvástrénerektől fogsz hallani.
“Át kell aludni az éjszakát…!”
Ha riogat titeket azzal, hogy a babátok fejlődéséhez ébredésmentes éjszakák és csak “ilyen” vagy csak “olyan” alvás megfelelő, az egy intő jel. Természetesen az alvás mindenki számára alapvető szükséglet, de a babák számára az ébredések és az igényük a támogatásodra teljesen normálisak. Éretlen idegrendszerük van (ráadásul egyedi, ami például megnyilvánul különböző reaktivitási szintben), és más az alvási architektúrájuk is, vagyis sokkal rövidebb az alvásciklusuk és több a felületesebb alvásszakaszuk is.
Természetesen nagyon gyakori ébredéseknél érdemes megvizsgálni, hogy van-e orvosi tényező (pl. vashiány, allergia, szájlégzés), ami ronthatja az alvásuk minőségét, de alapvetően elmondhatjuk, hogy egy egészséges gyermek számára teljesen normális a fregmentált alvás. Van kutatás is már amely bebizonyította, hogy egészséges gyermek esetében az éjszakai ébredések nem hatnak semmilyen módon negatívan a fejlődésre. (Pennestri et al., 2018)
Egy 2014-es kutatás 55 ezer gyermeket vizsgálva megállapította, hogy 6-18 hónapos kor között csupán 15-20%-uk aludta át az éjszakát. És ahogy ez egyébként lenni szokott, itt sem 10-12 órát jelentett az “éjszaka átalvása”, hanem 8 órát. (Hysing et al., 2014)
“Csak sötétben és kiságyban aludhat…”
Az alvástrénerek többsége csakis ágyas (kiságy) alvást szokott támogatni a programjában.
A kontakt alvás, babakocsis vagy hordozós alvás pedig pont ugyanúgy tökéletesen meg tudnak felelni a célnak, ami a nappali alvás tekintetében egész pontosan az alvásnyomás (fáradtsági szint) kordában tartását jelenti. Sőt, sok kutatás van, amely előnyös hatásukat bizonyította.
Kontakt alvás esetében ilyen előny például az, hogy hatékonyan segítheted gyermeked testének szabályozását (szívhang, testhő), és több oxitocint is termeltek. (PMID: 28950108, PMID :33668108)
“Mozgatásos” alvás esetében gyorsabb/könnyebb elalvás és kevesebb sírás figyelhető meg, és sok gyermeknél jobb lehet az alvásminőség is. (PMID: 36103877, PMID: 30686738, PMID: 30686735)
Plusz önmagatok miatt se kuksoljatok egész nap egy sötét szobában, mert valaki szerint csak “ott aludhat” a gyermeketek.
Hasznos kérdések: A babák ébredése normális? Mi a reális elvárás? Csak kiságyban aludhat a gyermekem?
“Garantálom, hogy…”
Az éjszakának az átalvása nem lehet sosem garantált eredmény, ugyanis ahogy írtam, az ébredések sokszor teljesen normális velejárói a kisgyermekkornak. Ha valaki garanciát vagy kötött határidőt ad egy alvási célhoz, az nagyon nagy “piros jelzés”. Az alvás nagyon összetett, sok terület van rá hatással, és emiatt is lehetetlen előre kiszámítani, hogy a te EGYEDI gyermekednek az adott fejlődési szakaszában milyen lehet a “legjobb alvása”.
Plusz ilyesfajta garanciák ordítják, hogy a módszer nem fogja figyelembe venni az egyén temperamentumát, szenzoros igényét vagy egyéni alvásigényét. És persze az önmagában is intő jel, ha ezek a fontos tényezők szóba se kerülnek a közös munka elején.
Hasznos kérdések: Mikor fogja a gyermekem átaludni az éjszakát? Tényleg van rá garancia? Mégis mi alapján szabja ránk a módszerét/javaslatait?
“Meg kell tanítani az önnyugtatást”
További piros jelzés, ha az önálló alvás tanításáról beszélnek. Az alvás biológiai funkció, nem tanítható, csak a “tanult tehetetlenség” érhető el a jelzéseik ignorálásával. Idegrendszeri érés eredménye, ami felé maximum csak támogatni lehet őket.
Sokféle módon segíthetjük gyermekünket nyugodtabb állapotba jutni, ahonnan potenciálisan el tud önállóan is aludni megfelelő alvásnyomás mellett, de ha feldúlt állapotba jut, akkor szüksége van a mi segítségünkre. “Döcögő autóból elképzelhető, hogy egyedül is megállnak, de száguldó autóból nem.”
Az önnyugtatás megtanítása pedig olyan badarság, amit minden idegtudós kinevet, hisz agyuk azon része még fejletlen. A saját érzelmeik szabályozására úgy lesznek majd képesek, ha előtte kisgyermekkorban “együtt szabályozhatják” velünk az érzelmeiket. Ezt hívjuk koregulációnak, ami a későbbi önszabályozásuk alapja.
Hasznos kérdés: Meg lehet tanítani az önálló alvást/önnyugtatást? Reális célnak tartja ezt? Mi alapján?
“Le kell választani a ciciről”
Végül még egy fontos intő jelként a szoptatáshoz való hozzáállásukra szeretném felhívni a figyelmed. Természetesen nem a szoptatás az egyetlen táplálási és komfort nyújtási forma, de vitathatatlanul biológiailag a norma.
Minden nagyobb hivatalos szervezet (pl. WHO) szerint az igény szerinti szoptatás javasolt az első 2 évben (és azon túl) egészségtámogató hatása miatt. Az alvástrénerek nagyon egy dimenzióban látják a szoptatás kérdését, és mivel a szemléletük alapja az önállóság minél előbbi kikényszerítése, így sokszor 6 hó felett már az éjszakai elválasztást szokták javasolni. És persze itt sem veszik figyelembe az egyediséget, mint pl. gyermeked metabolizmusát, étvágyát, fejlődési ütemét vagy például akár a te tej állomány kapacitásodat. A gyermekek majdnem 70%-a egy kutatás alapján (55 ezer gyermek vizsgáló Hysing et al., 2014) 18 hónapos korig min. 1x táplálást igényel még éjszaka.
Természetesen lehet változtatni a szoptatással kapcsolatosan is, ha igényed van rá. De ami működik számotokra, azt sose adjátok fel hülye szabályok miatt. És azt se felejtsük el, hogy 1 éves korukig az elsődleges tápanyagforrásuk az anyatej (vagy tápszer).
Hasznos kérdés: Le kell választanom gyermekemet? Mindenképp abba kell hagynom a szoptatással altatást?
Összegzés
Manapság nagyon nehéz, mert már senki nem használja magára az alvástréner kifejezést, és természetesen mindenki “bababarát” és “kötődést támogató” stb.
De az előbb említett infókat átgondolva a kommunikációjukból, a blog cikkeikből / social media posztjaikból leszűrhető, hogy mennyire alapszik a szemléletük a biológiai normán, a tudományon, a babák egyediségén (korán, fejlődési szakaszán, temperamentumán, szenzoros igényén, alvásigény) és az ezek alapján felállított reális elvárásokon.
De mindenek előtt HALLGASS MAGADRA!
Ha valaki szemléletéről és módszeréről azt érzed, hogy talán nem oké, akkor hidd el, igazad lesz.