Az elején még olyan egyszerűnek tűnik. Ringatod, összebújtok, elalszik.
Aztán jönnek a nyugtalanabb éjszakák, a sokadik ébredés. Kimerülsz, és egy ponton már azt érzed: valamit tenni kellene.
Elkezded keresni a megoldást – és szembejön veled a Letesz-Felvesz módszer. Gyengédnek írják le, válaszkésznek tűnik: nem hagyod magára, ott vagy vele.
De vajon tényleg segít? Vagy csak úgy tűnik?

A módszer: Letesz-Felvesz – mit jelent ez pontosan?

A „Pick Up / Put Down” (P.U.P.D.) módszert Tracy Hogg, az ún. „Baby Whisperer” tette ismertté. Alapvetően a „gyengéd” alvástréningek közé sorolják, és elméletben az a célja, hogy a baba megtanuljon önállóan elaludni úgy, hogy közben a szülő jelen van.

A működési elve szerint, ha a baba sír a kiságyban, felvesszük, megnyugtatjuk, majd újra letesszük. Ha újra sír, megismételjük. Elvileg ez addig tart, amíg a baba magától el nem alszik.

Első hallásra ez akár együttérzőnek is tűnhet – és fontos: önmagában nem baj, ha egy szülő megpróbálja lerakni a babáját. A probléma nem a sírás vagy a próbálkozás, hanem az, ha ezt szabályrendszerként, hosszasan, merev keretek között, a baba aktuális állapotát figyelmen kívül hagyva követjük.

Viselkedésformálás álcázott jelenléttel?

Bár a szülő jelen van, a módszer célja nem a kapcsolódás, hanem a viselkedés formálása: elérni, hogy a baba sírás nélkül, egyedül aludjon el. E mögött az a feltételezés húzódik, hogy az elalvás tanítható viselkedés – miközben a tudományos konszenzus épp az ellenkezőjét mutatja.

Ez az elvárás figyelmen kívül hagyja a baba idegrendszeri érettségét, aktuális szabályozási képességeit, és azt az alapvető szükségletet, hogy a kapcsolódás biztonsága megteremtse az idegrendszeri nyugalmat.

Mi történik a babával?

A gyakori felvétel és letétel megszakítja a baba érzelmi szabályozását. Amikor sír, a felvétel valóban elindítja a megnyugvás folyamatát – de a letétel újraindítja a stresszválaszt. Ez a ciklikus mintázat különösen megterhelő lehet azoknál a babáknál, akik érzékeny idegrendszerrel rendelkeznek, érzékenyebbek a szeparációra, vagy gyorsabban esnek át izgalmi állapotból feszültségbe. Bár kívülről úgy tűnhet, hogy a baba „hozzászokik”, valójában ez gyakran nem valódi megnyugvás, hanem kiszámíthatatlan kapcsolódáshoz való kényszerű alkalmazkodás.

🧠 Kutatások szerint azoknál a babáknál, akik eleve érzékenyebbek vagy hajlamosabbak a szorongásra, a megszakított vagy kiszámíthatatlan szülői reakciók különösen megterhelőek lehetnek. Ilyen esetekben a stresszválasz könnyebben aktiválódik, és ha ez gyakran ismétlődik, az hosszabb távon megnövelheti a szorongásos tünetek kockázatát (Dougherty et al., 2013; Cassidy & Shaver, 2008).

És mi történik a szülővel?

A szülő gyakran azt érzi: ott vagyok, segítek, jelen vagyok. Közben viszont újra és újra meg kell szakítani a kapcsolódást – akkor is, ha a baba sír, és te minden sejtedben segíteni szeretnél. Ez belső feszültséget okozhat, mert nem természetes érzés félbehagyni egy megkezdett megnyugtatási folyamatot.
💔 Kutatások szerint, ha egy szülő ismételten visszafogja az empátiából fakadó válaszkész viselkedését – például egy módszer kedvéért –, az nemcsak bűntudatot és kimerülést okoz, hanem idővel gyengítheti az empátiáért és kapcsolódásért felelős agyi hálózatok aktivitását is (Feldman,¹ 2007; 2012).
A módszer hosszabb távon nemcsak a babát, hanem a szülőt is megviselheti – különösen, ha „nem működik” olyan gyorsan vagy látványosan, ahogy ígérik.

Tudományos háttér – mit mondanak a kutatók?

A Letesz-Felvesz módszer látszólag válaszkész, valójában azonban olyan érzelmi és idegrendszeri hatásokat válthat ki, amelyeket a modern fejlődéslélektani és neuropszichológiai kutatások régóta ismernek és dokumentálnak.

Dr. Allan Schore², a csecsemőkori neuropszichológia egyik legnagyobb hatású kutatója szerint az első életévek során az érzelmi szabályozás nem önállóan, hanem a szülő idegrendszerére hangolódva, úgynevezett együtt-szabályozáson (koreguláción) keresztül fejlődik. Ez a folyamat csak érzelmileg elérhető, következetes kapcsolódás mellett alakulhat ki – pusztán a fizikai jelenlét nem elegendő. Ha ez a kapcsolódás ismételten megszakad – például egy „reagálok-rögtön leteszem” mintázat miatt –, az instabilizálhatja a baba belső állapotait.

Martin Seligman³ tanult tehetetlenség elmélete szerint az egyén akkor válik passzívvá, ha azt tapasztalja: nincs befolyása a saját stresszhelyzetének enyhítésére. Ez még akkor is bekövetkezhet, ha a gondozó fizikailag jelen van, de érzelmileg kiszámíthatatlanul vagy feltételesen reagál. A Letesz-Felvesz módszer ismétlődő, megszakított válaszai pontosan ilyen helyzetet teremthetnek: a baba megtanulja, hogy nem biztos, mikor és hogyan kap segítséget – így fokozatosan lemond róla. Ez nem a biztonságon, hanem a kiszámíthatatlansághoz való alkalmazkodáson alapul.

Dr. Thomas Anders⁴ hosszú távú kutatásai azt mutatják, hogy a babák alvási szokásait nem a külső tréningformák, hanem az alváshoz kapcsolódó érzelmi élmények formálják. Vagyis nem az elalvást tanulják meg, hanem azt, hogy az elválás biztonságos-e. Ez az élmény határozza meg, hogyan reagálnak később éjszaka, amikor egyedül ébrednek.

És ha mindezt egy nagyobb időtávban nézzük – mit mond az evolúcióról egy világklasszis kutató?

Sarah Blaffer Hrdy⁵ antropológus és primatológus a csecsemőgondozás evolúciós gyökereit vizsgálta – és alapvetően megváltoztatta azt, ahogyan a kisbabák fejlődéséről gondolkodunk.

A 2020-as tanulmányában (The emergence of emotionally modern humans, PMID: 32475330) Hrdy azt a kérdést járja körül, hogyan váltunk azzá a fajjá, amely képes empátiára, együttműködésre és komplex szociális tanulásra – és mi kellett ehhez a fejlődéshez az első életévekben.

A csecsemő, aki „túl korán születik”

Az emberi újszülött az emlősök között különösen éretlenül jön világra. Az agyfejlődés jelentős része a születés után, a kapcsolódó gondozás közben zajlik. Hrdy szerint ez nem véletlen: az emberi faj fejlődése során a hosszú gyermekkor és a szoros szociális kapcsolat lett az a „biztonságos keret”, amelyben az agy képes volt kifinomultan érni.

Ezt nevezi ő “emotionally modern humans” modellnek – vagyis olyan emberré válásnak, akinek a társas-érzelmi működése a kötődésből és a válaszkész kapcsolódásból nő ki.

Kapcsolódás ≠ extra – ez maga az „élettani környezet”

Hrdy kutatásai azt mutatják, hogy az emberi baba fejlődéséhez nem elég egy „elég jó” fizikai gondozás. A kisbaba biológiai szükséglete a válaszkész, érzelmileg jelen lévő, kiszámítható kapcsolódás. Ez a kapcsolódás aktiválja azt az idegrendszeri szabályozást, amely hosszú távon az önszabályozáshoz, a stresszkezeléshez, a kötődéshez és a társas tanuláshoz szükséges.

Más szóval: a kapcsolódás nem jutalom, nem extra, nem pedagógiai eszköz – hanem alapfeltétel.

⚠️ Mi történik, ha ez nincs meg?

Ha egy kisbaba az első életéveiben nem tapasztal következetes, elérhető érzelmi jelenlétet, az agya nem csak „kevesebbet tanul” – hanem másképp fejlődik. A stresszrendszerek túlaktiválódnak, a szociális tanulás késik, az érzelmi biztonság meging. Hrdy szerint ez nem „rossz szülőség” kérdése – hanem az emberi fejlődés érzékenységének biológiai realitása.

Mit jelent ez a Letesz-Felvesz kontextusában?

Az üzenet világos: az emberi kisbaba az együttlétre van kódolva. A megszakított, feltételes vagy „szabályozott” jelenlét nem szolgálja az érését, sőt, zavarokat is okozhat a stresszválasz és az önszabályozás fejlődésében.

Ez azt is jelenti, hogy nem lehet gyorsítani vagy tréningezni azt, aminek idegrendszeri érés az alapja. Az elalvás, a szabályozás, a biztonságérzet nem tanítás kérdése, hanem kapcsolati tapasztalat.

Van más út – és ez a valódi támogatás útja

A babák nem szokások alapján, hanem idegrendszeri állapotból kiindulva alszanak el. Az altatás sikere – és az éjszaka nyugalma – leginkább azon múlik, milyen állapotban kezdjük el a folyamatot. Ezt az állapotot nem lehet „megtanítani” – de lehet támogatni.

A valódi, holisztikus alvástámogatás figyelembe veszi a baba testi, idegrendszeri és érzelmi szükségleteit. Ez magába foglalja:

– orvosi tényezők kizárását (pl. fájdalom, reflux, allergia),
– a szenzoros igények felismerését és kielégítését,
– a napi ritmus optimalizálását (alvásnyomás, ébrenléti idők),
– valamint a kapcsolódás minőségét és a biztonságos jelenlétet.

Az elalvás nem tanítás kérdése – hanem az idegrendszeri érés és a kapcsolódás természetes következménye.
És bár sokféle úton próbálkozhatunk, a „normális alvás” egyetlen valódi útja a kapcsolat és az egyéni szükségletekhez hangolt támogatás.

Jól jönne válaszkész és holisztikus támogatás rátok szabva?

Akkor a Szeretve aludni konzultációk téged várnak. 👉 szeretvealudni.hu/konzultacio

Hivatkozások

¹ Levy J, Yirmiya K, Goldstein A, Feldman R. “Chronic trauma impairs the neural basis of empathy in mothers: Relations to parenting and children’s empathic abilities.” Dev Cogn Neurosci. 2019 Aug;38:100658. PMID: 31121480

²Schore AN. “Back to basics: attachment, affect regulation, and the developing right brain: linking developmental neuroscience to pediatrics.” Pediatr Rev. 2005 Jun;26(6):204-17. PMID: 15930328

³Seligman ME. “Learned helplessness.” Annu Rev Med. 1972;23:407-12. PMID: 4566487

⁴Anders TF. “Home-recorded sleep in 2- and 9-month-old infants.” J Am Acad Child Psychiatry. 1978 Summer;17(3):421-32. PMID: 690353

⁵Sarah Blaffer Hrdy, 2020. The emergence of emotionally modern humans: implications for language and learning PMID: 32475330